Még jóval azelőtt elkezdtünk beszélgetni róla, hogy swingerezni kezdtünk és jóval azelőtt is, hogy (anyagi)lehetőségünk lett volna rá. Kutakodtunk a neten a témában, de sokáig még később sem láttuk elérkezettnek a pillanatot. Aztán megláttam a hármaska pár hölgytagjának a fotóját és azon a melleit. Nagyon jól néztek ki (élőben azért már nem annyira, de ez más történet), beszélgettünk róla és kiderült, hogy bizony plasztikai segítség van benne. Akkor kezdtünk el komolyabban foglalkozni a gondolattal, hogy esetleg –talán mi is belevághatnánk. Ismét net böngészés következett, de ezúttal már nem csak általánosságban, hanem komoly érdeklődőként. Kiválasztottam három szimpatikus orvost és próbáltam velük felvenni a kapcsolatot. Hát nem is volt ez olyan egyszerű, mint hittem. Az egyik választottam Csorba Erika volt, akit a két hetes próbálkozási időszakban egyszer sem sikerült elérnem. A második egy magánklinika több sebésszel, akiket elértem ugyan, de kiderült, hogy átépítés van ezért nem igazán tudnak fogadni. Harmadik pedig Urszán Albert. A választások úgy születtek, hogy kutattunk a neten, aztán akinek szimpatikus volt az oldala, arra rákerestem a fórumokban is (meglepődtem, hogy mennyi mellplasztikával foglalkozó fórum van). Mind a háromról jó tapasztalatokat olvastam, így igazából nem volt favoritom. Aztán mégis lett, egyrészt, mert választani kell, másrészt mert meggyőzött.
Urszán doktorról még német oldalakon is nagyon meggyőző véleményeket találtam, szakmai körökben is. Felhívtam és láss csodát elsőre felvette a telefonját (ő maga) és tudott is rövid határidővel időpontot adni. Nagyon kedves és korrekt volt személyesen is. Első lépésként beszélgettünk a témáról, megmutatta a lehetőségeket, majd megnézte, hogy miből is dolgozunk…ekkor közölte, hogy nagyon szépek a melleim és szerint igazán semmi szükség a plasztikára. Megköszöntem a kedvességét, de ragaszkodtam a műtéthez. A családi adottságokat is figyelembe véve döntöttünk a méretről és arról, hogy mirigy alá fog kerülni az implantátum. Az első találkozás után két héttel már műtétre készültem. De ne szaladjunk annyira előre. Az első találkozás alatt többször is szóba került az ár. Ez természetesen több százezres nagyságrend. Nem kevés, de a kutakodás eredményeként tudtam, hogy reális. (természetesen van olcsóbb is, de nagyon függ az ár attól, hogy mi van benne, hogy helyileg hol történik a műtét és természetesen az orvostól magától is). A fenti árhoz jött még hozzá egy speciális melltartó, amit nekem kellett beszereznem – egy Triumph tri-action Energie sportmelltartót ajánlott, ami ha jól emlékszem 10000 forintba került.
A műtétet még megelőzte pár vizsgálat, amelyeknek a többsége benne volt az árban (vérvétel, vizelet, altató orvosi vizsgálat). Továbbá szükség volt egy mell ultrahangra is, amelyhez kaptunk elérhetőséget, és amelyért külön kellett fizetni (5000 forint).
Tekintettel arra, hogy minden vizsgálat rendben volt, egy hétfői reggelen be is vonultam a kórházba. Három orvos dolgozott ott együtt. Hárman voltunk aznapra. Urszánhoz csak én, de mégis én voltam a második a sorban, mert besegített az első műtétnél is. A szoba (két ágyas külön fürdőszobás, felújított) elfoglalása után nem sokkal kaptam néhány gyógyszert (nyugtatót, altatót), illetve bekötötték az infúziót. Iszonyatosan féltem és izgultam, mivel még soha életemben semmivel nem műtöttek. Mire a szobatársamat kitolták, addigra már eléggé relaxált állapotban voltam, fogalmazhatunk úgyis, hogy majd’ elaludtam. A műtőben ágyon toltak be, bugyiban és helyes zöld műtősruhában, kezemben a sportmelltartóval. Ezután már csak pár dologra emlékszem: áttettek a műtőasztalra, majd kikötözték a karomat, végül pedig egy hölgy közölte, hogy beadja az altatót, ami csípni fog. Nos a csípésből már nem sok maradt meg. A következő emlékem az, hogy egy úriember kéri, hogy üljek fel, hogy fel tudja adni rám a melltartót. Bizonyára megtettem, bár nem emlékszem rá pontosan, ahogy arra sem, hogy hogyan lehetett erre erőm. Mikor végül áttoltak a szobába, a párom szerint rémesen néztem ki, én egyszerűen csak bazi álmosnak, szomjasnak és éhesnek éreztem magam. Az alvás győzött. Nem tudom mennyit aludtam, de mire felébredtem a párom hozott ásványvizet, némi rágcsálnivalót és kedves ajándékot is. Megpróbáltam inni a vízből, persze azonnal kijött. Innen a nap lényegében azzal telt, hogy aludtam, ha éppen nem, akkor meg a vesetálat töltöttem fel:P Éjszakára már azért valamivel jobban voltam. Az ápolónőt is meglepve átaludtam az éjszakát (nem is piszkált vizsgálatokkal inkább). Reggelre a hányáscsillapító infúzió hatása is megjött, egész vidáman ébredtem és a kórházi reggelit is jóízűen el tudtam fogyasztani (szobatársamra még csak ekkor jött a lakodalmas kutya érzés). Reggel az ápolónő segített egyet zuhanyozni, hogy kicsit jobban érezzem magam, majd jött egy gyors vizsgálat, hogy minden okés-e, ezután pedig haza is engedtek. Azzal, hogy bármi furcsa vagy szokatlan van keressem a dokikát (bármikor), illetve, hogy egy hét múlva varratszedés.
A hazafelé úton megint elaludtam, de azért leadtam az ebédre vonatkozó megrendelést a páromnak. (daragaluskalevest és rántott sajtot kértem…tudom nem voltam kíméletes:P) Otthon büszkén egyedül fel tudtam menni a lépcsőn, de aztán rögtön ágyba zuhantam. Fájdalmaim még nem nagyon voltak, de változatlanul nagyon álmos voltam. Míg a párom elkészült az áhított kajával ismét aludtam. Sokat nem tudtam enni, de azért nagyon jól esett, hogy így kényeztetett. A napot amúgy végig aludtam. Másnapra azért már voltak fájdalmak, de ahogy a fórumokon is olvastam nem jelentős. Inkább csak nagyon durva izomláz szerű fájdalom. Ami teljesen kibírható volt. Az éjszakai alvás viszont már annál nehezebb. Nem találtam a helyem. Aztán persze ez is meglett. Már csak a zuhanyozás okozott némi nehézséget, de a párom ebben is segített. Azt volt még nehéz kibírni, hogy ne nézzük meg, mert hogy nem szabadott a varratszedésig levenni a melltartót. Nem volt egyszerű;)
Varratszedéskor végre megnézhettük. Az orvos nagyon meg volt lepve, hogy kibírtuk. Amúgy teljesen elégedettek voltunk. Elmondta a további menetrendet, hogy milyen gyakran találkozunk, majd búcsúztunk.
A fájdalom a második hét végére szinte teljesen elmúlt. A végleges és természetes formát emlékeim szerint a harmadik hónap környékére nyerte el. Szeptemberben műtöttek és a szilveszteri swingeres bulin már mindenki a csodájára járt – pedig nem én voltam az egyelten plasztikás cicivel. Azóta is nagyon szép, rendszeresen kapok rá bókot, ami persze nagyon jól esik. Aki gondolkodik rajta, hogy megcsináltassa, annak azt tudom tanácsolni, hogy nyugodtan vágjon bele, de előtte mindenképpen tájékozódjon a témáról, mind a sebészek oldalán, mind pedig a fórumokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése